- nap
06:20-kor indult a gép, 8-kor már le is szálltunk Rómában, 09:30-ra pedig a transzfer is megérkezett velünk a Teminihez, Róma központi pályaudvarára.
Onnan kb. 15 perces séta volt a szállás, ami külsőre először furcsának tűnt, ugyanis be kellett csengetni, nem volt recepció, csak két olaszt hallottunk fentről kiabálni, ( vagyis az ő nyelvükön kedélyesen beszélgetni). Először mindig azt hiszem, hogy veszekednek, aztán rájövök, hogy ja, nem, csak olaszok. Rendesek voltak, hogy már délelőtt elfoglalhattuk a szobát, kitakarítottak addigra, leültetettek, hogy instrukciókat adjanak, merre, mivel menjünk, hol együnk, bekarikázgatva egy tök jó térképen. Ezt a térképet használtuk aztán 4 napig, rongyosra hajtogattuk. Ezután nyakunkba vettük a várost. Egy paninis (olasz sonkás szendvics) volt az első. Itt rögtön visszajött a Szicíliából már jól ismert érzés: rendben, vannak 5-en a pultban, emellett 2 nő egy félreeső pénztárban, hogy is kell itt rendelni?? Na megoldottuk, café latte, panini, kötelező szelfi, indulás tovább.
Szívünk szerint rohantunk volna megnézni a Colosseumot, de nem akartuk a fő látványossággal kezdeni, még húztuk egy kicsit a saját idegeinket. Így útnak indultunk a Victor Emanuel metró állomás felé, feltételezve, hogy ott lesz majd Victor Emanuel lovas szobra. De újabb csel az olaszoktól, nem igazán az ott lévő nevezetességről nevezik el a metró megállót, az teljesen máshol van. Azért arra felé is akadt látnivaló. Megnéztük Róma legnagyobb Szűz Máriának szentelt templomát a Santa Maria Maggioret (összesen 80 "Mária templom" van Rómában). Detektoros kapun keresztül lehetett bemenni, ami először szintén furcsa volt, aztán rájöttünk, hogy ez teljesen általános Rómában. (Sokkal nagyobb a biztonsági intézkedés egy random metró állomáson is mint Franciaországban az EB idején.) A templomban a legtöbb nyelven lehet gyónni, csütörtökönként többek között magyarul is.
A bazilika az V. században épült (1500éve!!!) és arról is nevezetes, hogy Amerika felfedezése után, az első, Újvilágból érkező aranyszállítmányból származó arannyal díszítették a mennyezeti kazettákat.
Ezután már tényleg a Colosseum felé vettük az irányt. Hihetetlen érzés volt, amikor félrenéztem egy utcasarkon, és az utca végén már látszott a Colosseum „sarka”. Ekkor még csak kívülről jártuk körbe, így is lenyűgöző volt.
Még jó 1-2 órát sétálgattunk, aztán vissza a szállásra. Pihenés, vacsora. Paradicsomleves, lazac, lassagne, kinek mi. A Peroni egy eredeti olasz sör (ez a helyi Kőbányai), és nagyon finom, nem keserű. Más, gyümölcsös ízesítés nélküli sört nem tudok meginni, de ez finom.
- nap
Megvettük a Roma Passt (háromnapos bérlet, a tömegközlekedésre és a legtöbb múzeumba érvényes), aztán már mentünk is a Colosseumba, kis kitérővel. Mennyi mindenre jó 2016-ban egy szelfibot. Játszhatunk vele császárosat, jogarként, vagy pergamenként használva azt. :D
Na de végre tényleg a Colosseum, belülről is. Hihetetlen élmény volt már hozzáérni is egy ilyen történelmi emlékhez. Vespasianus császárt i.sz.70-ben fogta el a stadionépítési láz, amely tíz év alatt, 80-ra (1936 évvel ezelőtt) készült el. Az aréna fénykorában 70 ezer néző fért itt el, felvonókkal szerelték fel és szükség esetén a küzdőteret hatalmas sátorral lehetett befedni. Bármelyik császár, diktátor vagy miniszterelnök megirigyelné.
A majd' 2000 éves építményen kívül különösebb látnivalók nincsenek bent (vagy nem találtuk meg?), de csak a szintek körbesétálásával, csúcscsoki megevésével, fotózkodással el lehet tölteni legalább 2 órát.
A Colosseum után mentünk először a Vatikánhoz, a Bronz Kapunál próbáltunk volna jegyet szerezni a másnapi pápai audienciára. A látvány lélegzetelállító kívülről is. A kaput nem találtuk meg, és közben olyan eső kapott el minket, hogy ihajj. A Szent Páter tér szó szerint víz alá került percek alatt. A hatalmas oszlopok oldalában volt egy-egy fél négyzetméteres hely, ahová nem vert be az eső, így mi szárazon megúsztuk. Ez tartott vagy fél óráig, de utána, ahogy az egy Szent helyen elvárható, megérkezett a szivárvány is. :)
Ezután indultunk haza, és életünk legfinomabb kávéját ittuk a Terminin, természetesen a panini mellé. :)
Vacsi előtt-után még elmentünk sétálni, megnéztük a Trevi-kutat (az előzőekben már utaltam rá, valójában a közelében sincs a "Trevi-kút" metró megállónak :) ). Ahogyan az útikönyv is írta, sok száz ember mögött egy teljesen indokolatlan szökőkút. Hatalmas, monumentális, de körbenőtték a lakóházak, egyáltalán nem tud érvényesülni. Mindenesetre kötelező látványosság minden Rómába látogatónak. A Trevi-kút "gyűjti" a legtöbb pénzt a visszatérésben reménykedő látogatóktól? Évente csaknem 1 millió eurót, amit ennek megfelelően minden áldott nap nagyjából egy órán keresztül gyűjtenek össze. Az összeget természetesen a rászorulók támogatására fordítják.
- nap
A Vatikánnal kezdtünk, most már be is mentünk. A sor nem volt vészes, csak 20 perc volt a bejutás, ez nyáron állítólag 1 óra. Döbbenetesen nagy, és még a reformátusoknak is egészen furcsa érzés felmenni a Szent Péter Bazilika lépcsőin, beleremegett a lábam. Bent, rögtön jobbra láttuk pl. Michelangelo Piétáját, és II. János Pál síremlékét. 
A Vatikán után egy gyors pizza szelet, néhány kedves, idős apáca társaságában. Ők szigorúan halas pizzát ebédeltek, mivel péntek volt. :)
A Spanyol lépcső következett, leültünk, ahogy kell, és megettük a cúcscsokit. Ez igazából tényleg ennyi. Egy hatalmas lépcső, amire megszokásból kiülnek az emberek, helyiek és természetesen minden turista. Mi a lépcsőn felfedeztük a telefon "csíííííííííííííz" funkcióját, (hangvezérlés) így jól elszórakoztunk, de fénykép nem sok lett belőle.
A következő út a Pantheonhoz vezetett. Ókori templom, i.e. 27-ben, majd pedig i.sz. 126-ban épült a római istenek tiszteletére. A VII. század eleje óta keresztény templom, amely olyan nagyságok temetkezési helye, mint Victor Emanuel, első olasz király, vagy a festő Raffaello.
Innen pedig a Piazza Navona-ra vezetett az utunk egy kávéra, és megnézni a Négy folyó kútját. Egy-egy ember szobor ábrázol egy-egy folyót, köztük van a Duna is. Arról lehet megismerni, hogy ő az egyetlen amelyik nem akar hanyatt esni.
Útközben haza pedig még megnéztünk egy templomot, aminek az első számú nevezetessége a benne lévő lépcső. A hagyomány szerint Krisztus egy 28 fokú márványlépcsőn vonult Pilátus elé Nagy Pénteken, amikor halálra ítéltetett. Ezt a lécsőt 326-ban Jeruzsálemből Rómába hozatta Nagy Konstantin császár anyja, amely ma keresztény zarándokok egyik úti célja. A márvány lépcsősort fával burkolták, hogy megóvják, így is kizárólag térdelve lehet rajta felmenni. (Párhuzamosan van egy másik, rendes lépcső is.)
Ezen a napon mentünk a legtöbbet, összesen (fejenként :) ) 15 km-t.
- nap
Az utolsó napon elmentünk a Capitolium Múzeumba. Itt van kiállítva Romulus és Remus "anyafarkasos" szobra. Ismét egy csel, már a téren is kint volt a farkas a két gyerekkel. Meg is állapítottuk, hogy ez egy maneken pisz. (A brüsszeli pisilő kisfiú szobra, amiről senki nem sejti, hogy kb. 50 cm az egész, és emiatt egy kis csalódás is.). Miután minden szögből lefotóztuk, odabent a Múzeumban kiderült, hogy az valójában nem is az eredeti volt. Gondolhattuk volna, hogy nem áztatják az esőben. Volt ott millió szobor, meg középkori festmény, de sajnos rájöttünk, hogy nem vagyunk túlságosan műértőek, Cézár márvány kislábujja volt a másik kedvencünk. :)
A Múzeum után szerettünk volna felmenni végre tényleg az első nap is óhajtott Victor Emanuel lovasszobrához (-> ELSŐ OLASZ KIRÁLY!!! :) ). Ezt az olaszok is igen komolyan veszik, ugyanis az emlékműve felépítése miatt egy kisebb városrészt bontottak el.
Rossz lépcsőn indultunk fel, ami olyan magas volt, hogy félúton megálltunk és leültünk pihenni. Pár perc múlva szétnéztünk, és már mások is leültek a környéken, divatot teremtettünk, nagyon vigyázzon magára a Spanyol-lépcső! A tetején kiderült, hogy "Beatrix nem vettünk vajat"!
A szállóigévé lett történet a Katona József utcai lakásból ered, ahol nem volt lift, és a nagypolgári ház 3. emeletén laktunk. Szóval mindig nagyon át kellett gondolni, ha lementünk a boltba, hogy megvegyünk mindent, ne kelljen kétszer, esetleg háromszor, khm… menni)
Egyik hétvégén indultunk kirándulni Visegrádra, lementünk szendvicshez valóért a boltba, de vajat nem vettünk, és ez már csak visszafelé, a bejárati ajtó előtt jutott eszünkbe, odafent. (Újabb megjegyzés: természetesen nem vaj, de már ez is hagyomány, hogy Levente nem tudja velem megértetni, hogy nem vaj, hanem margarin.) Na de a lényeg, felcaplattunk a visegrádi Várba, annak is valami felsőbb pontjára, és elröhögtük magunkat, hogy na itt mekkora patália lehetett amikor Mátyás királynak eszébe jutott, hogy „Beatrix nem vettünk vajat!”.
Szóval kifulladtunk, de nem jó helyen voltunk, de ha már felmentünk, akkor bementünk egy újabb templomba, ami viszont ott volt. Körülnéztünk, mise volt, de kizárólag katonák, meg csendőrök voltak a templomban, a padsorokban is. Levente megkérdezte, hogy mégis mi ez az egész. Elmondta az egyik katona, hogy az iraki háborúnak van aznap Olaszországban emléknapja, ahol sok olasz is harcolt, és halt meg.
A lovas szobor elmaradt, még egy lépcsőre nem megyünk fel meggondolásból, így elmentünk inkább a Forum Romanumra és a Palatinus dombra.
Szép volt, érdekes volt, felfoghatatlanul régi romokkal, épületekkel tele. A képen a zöld kapu is több ezer éves, érdekessége, hogy a zár még mindig eredeti rajta, és még mindig működik is. Teli volt a parkja mandarin fákkal, amiken még most is érett a gyümölcs. Korábban láttunk banánfát is, az is tele volt zöld banánokkal.
Itt pedig néhány kép az utolsó esti sétánkról.
Nagyon kellemes kirándulás volt ez a hosszú hétvége, rengeteg élménnyel, emlékkel, finom ételekkel. Hagytunk még hátra jó néhány látnivalót, de hát lesz még alkalmunk befejezni a nézelődést, mivel természetesen mi is hagytunk némi ajrót a Trevi-kútban. :)
